Az odáig nyilvánvaló, hogy a Bayern elmúlt öt évével nehéz lenne elégedetlenkedni, amennyiben az eredményekre fókuszálunk, márpedig az egy versenysport, tehát arra. Nyilván tele volt egy csomó olyan eseménnyel, amit adott esetben azóta sem lehetett megemészteni, ráadásul volt benne van Gaal, pláne van benne jelenleg is Rafinha, de ettől függetlenül azzal is nehéz lenne vitázni, hogy egy eredményközpontú világban (mondom, versenysport, annak is a csúcsa) jelenleg elég jó úton halad a csapat.
Egy tökéletesen semmitmondó bevezetőnek ez akkor talán meg is teszi, jöhet a káromkodós rész (nem). Engem ugyanis egy ideje egyre jobbban foglalkoztat annak a – vélt vagy valós – tudatosságnak a megfigyelése, amely a négy öreg utáni korszakra készül. Nincs már olyan messze.
Ennél a folyamatnál csak az lesz érdekesebb, hogy mind a négy érintett időben belátja-e majd, hogy mikor kell hátralépni. Majdnem leírtam, hogy szerintem kivel lesz ilyen gond és kivel nem, de megérzéseket dobálni a levegőbe egy leadben nem túl elegáns. Írtam ezekről inkább egy posztot.
Mielőtt első felindulásból mohón rárabolnánk a klub fiatal reménységeire, először is egy találós kérdéssel indítunk. Vajon ki mondta ezt?
„Ich habe ein fantastisches Haus und einen Haufen Geld auf dem Konto. Ich spiele im besten Verein der Welt und habe vielleicht einen guten Namen, aber das hilft mir nicht dabei, ein besserer Fußballspieler zu werden. Für eineinhalb Jahre Spielpraxis auf hohem Niveau gebe ich das gerne alles her."*
Könnybe lábadt szemmel sejlik fel előttünk egy kép, ahol az Eltékozolt Tehetségek Fóruma elnevezésű konferencián Feulner után rögtön Trochowski kap szót és kér mindannyiunktól egy kis odafiigyelést annak érdekében, hogy minél kevesebb Tobias Rau induljon el azon a görlitzi úton, amit Misimovics sem kerülhetett el, pedig Julio dos Santos még most is azért küzd, hogy azzá váljon, ami futballistaként lehetett volna.
Erre mindjárt visszatérünk, ígérem.
Nagyjából mindannyian látjuk, hogy a 2020 környéki Bayernt optimális esetben a Neuer-Boateng-Alaba-Müller-Draxler tengelyre lehet és kell(ene) felépíteni, na persze szigorúan úgy, hogy közben Sven Bender és Calhanoglu megrohadnak a padon, muhahahaa.
Kroos ebből a tengelyesdiből nem kért, ő ott akart popsztár lenni, ahol a legtöbb rajongó van, Badstuberről a térde miatt sajnos nem érdemes beszélni, a lengyel meg pontosan ugyanúgy csak átmeneti megoldás lesz, mint ahogy az volt Toni, Klose, Gomez és Mandzukic is, jön majd helyette más, aki képes kétezer ziccerből lőni huszonöt gólt per év. Nem vagyok rá büszke, mégis néha azt gondolom, ezt Kießling is hozná, bár ez esetben a hangulat aligha hágna a tetőfokára; de jogos, tudom, Löwöt nem hozhatjuk ilyen helyzetbe, július 13-án rászolgált a kis sálas buzi, hogy úgy írjunk róla, mintha edző lenne.
Götzéről nem szeretnék beszélni, vele kapcsolatban elég szilárd meggyőződésem, hogy ár-érték arányban rosszabb vétel volt nem volt jobb vétel, mint az igazi Mario, de persze ezt a vb-döntő óta kijelenteni felér egy elmegyógyintézeti beutalóval. Mindenesetre ne feledjük, hogy
a) a posztját nem tudjuk,
b) csatárként nem, vagy csak kivételes esetekben használható,
c) senki sem érti, hogyan férhetne be a középpályára, ha mindenki egészéges,
d) bassza meg, tényleg telibe úgy néz ki, mint Justin Bieber.
Nekünk, bayerneseknek egy komplett tragédia, hogy a leraboltak táborából pont egy olyan lerablást tudnánk normálisan megvédeni, aminek a legkevésbé kellett volna megtörténnie.
Hogy ezzel mit kezdünk, az rajtunk áll, kedves barátaim, de erősnek kell lennünk, annyi bizonyos. Nem ő tehet róla, persze, nem is hibáztattam. Götzét amúgy kedvelem, őszintén, de a világon semmit nem éreznék, ha eligazolna. Pont ezért fura látni rajta, hogy neki sokat jelent ez a klub és vélhetően önszántából sosem hagyná el.
Visszatérve az eredeti felütésre, mind a négyen harminc fölött vannak, Xabi apó pedig hiába óriási tanár, már nem is emlékszik a húszas éveire. Thiago és Martinez teherbírása egyelőre kérdéses, plusz erős hátszéllel vannak itt, ezt ne tagadjuk. És mindezek mellett ráadásul Robbennek és Bastiannak még az a tetves Eb is lesz 2016 nyarán. Listán megoszlanak a vélemények arról, hogy hány szezon van még bennük, akad olyan bátor jelentkező is, aki szerint Lahm ezt még öt évig képes produkálni – én nem tartozom közéjük.
Persze egyelőre ez fikció, Shaqiri és Höjbjerg bukása viszont nagyon is valóságos, és a dáné például sokkal fájóbb, mint mondjuk Contentóé volt. Kevéssé bántam egyébként, amikor a jó Diego végre elment, mert minden alkalommal, amikor feltűnt a képernyőn, a csajom menetrendszerűen elsütöttte az "ez egy nagyon tartalmas fiú lehet" poént, és hát ez egy idő után igencsak megterhelő volt a szervezetemnek.
Az albánra kár szót vesztegetni, minden perce felesleges volt itt, hiába tudná elhúzni a vádlijával a gízai nagy piramist, annyira elképesztően ostoba szegény. Minél előbb megy, annál jobb valamennyi érintettnek. Höjbjergnél sosem fogjuk megtudni, ki döntött így, de tulajdonképpen mindegy is, mert a dán dettó úgy bukott meg, ahogy Can – meg se próbálta.
Vagy inkább mondjuk így: meg se próbálhatta.
Remélem, most mindenki tele szájjal röhög, amiért egy karitatív keretek között működő képességfejlesztő szakkörnek állítjuk be a világ egyik legjobb csapatát, annak is első tizenöt-húsz helyét a keretben. Igazából nem jó a legnagyobb klubokban tehetséges fiatalként felnőni. Igazából a nagy többségnek nagyon szar.
Kicsit későn dobom be azt a momentumot, ami tegnap a listás beszélgetést kiváltotta:
Szóval az építkezés zajlik, néha nehéz átlátni, györcus például emígyen fogalmazott rendes napi ketaminadagja elfogyasztását követően:
"én csak azt sajnálom, hogy fogalmam sincs, hogy mi történik. annyi ígéretünk van, hogy attól fakadok sírva, hogy nem játszhatnak szegények
(...)
kölcsönbe kell baszni mindenkit, aki nem szükséges, mert különben híre megy, hogy tehetségeket teszünk tönkre"
Kétségtelen, hogy kívülről nézve kissé nagy a káosz, és akkor még elő sem adtam, mennyi mindent várok Gaudinótól, miután sikeresen rápakoltak legalább tíz kiló tartós izmot, továbbá a nevével poénok tömkelegét szállítani képes Kurt sem baszott még oda.
Tehát ott tartottunk, hogy rohadt egy dolog topcsapatban soon to be szupersztárnak lenni, főleg akkor, ha két lehetőséged van:
1. azonnal
2. máshol
Nincs harmadik opció, ahhoz tessék elmenni a középosztályba, akarom mondani, középmezőnybe. Középszerűség, na.
Live or die, make your choice.
Ez egy kibaszott daráló, általában ez a vége:
Rode mellesleg kiváló példa arra, miszerint az optimális út egyáltalán nem úgy kezdődik, hogy tizenévesen bekerülök a nagy Bayern keretébe és onnan a szamárlétra fokain kettesével szökellve megvárom, amíg a csapathoz kerül van Gaal, aki aztán egyrészt önmegvalósításból, másrészt dacból (ez a kettő ugyanaz volt), harmadrészt pedig zsenialitásból úgy számít rám, mintha megérdemelném és végül élek is a lehetőséggel.
Tündérmesék ritkán vannak, Thomas Müller nagyon ritkán születik, de még Alaba is, a madridi hódító útjára indult Toniról nem is beszélve. Általában Stephan Fürstnerek születnek (ne guglizz, itt a link).
Az tuti, hogy Rode nem lesz Bayern-legenda, vagy legfeljebb úgy, mint Pizarro, de még pár évig a tizenötödik ember lehet a keretben, és így ugye Löw sem tudja majd kikerülni a meghívóknál. Csak hát Rode idén huszonöt lesz és van mögötte kábé száz Bundesliga-meccs. Úgy azért könnyű, Alonso is szívesebben passzol neki, mint Gaudinónak. Ha Rode elsősorban tudatosan építette így a karrierjét és csak másodsorban volt szerencséje, akkor óriási respekt neki.
Jupp Bayernjéről, vagy inkább magáról a Donról sokszor eszembe jutott az a mondás, hogy az öregnek tiszteletet, a fiatalnak pedig utat adj, és így, hogy epikus módon a Nagy Katalán Innovátor követte őt, azóta talán még többször érzem ezt. Szegény Jupp tragédiája az volt, hogy az utat is neki kellett adnia, pedig elvileg nem így van a leosztás.
Ez most nem az a pillanat, amikor elmondom bölcsen, hogy mi lesz majd az után, hogy ők négyen már nem lesznek a csapatban és végül drámai módon Kimmich se válik az új Didi Hamanná, csak egy panaszkodó tucatcserévé, aki némi töprengést követően elfogadta a Mainz ajánlatát, hogy ott Kirchhoff örökségét újragondolja, ezzel végleg bezárva a kört. Hogy ekkor hány éves lesz Kimmich (ha egyáltalán így lesz), azt nem tudjuk, de Höjbjerg most tizenkilenc, és a poszt elején lévő idézet tőle származik.
Szűk három év alatt a világ talán legjobb kerete pontosan ugyanúgy válhat önmaga paródiájává, ahogy a BL-győztes Milan is egy iszonyú rossz vicc lett, de persze almát a körtével, az a calcio, ahol a gondolkodós részek alatt üres tekintettel sziesztáznak, tudom. Az én szerény képességeimmel lehetetlen válaszolni arra, jól áll-e most a klub az építkezésben, nyilván nem szabad belerokkanni abba, hogy az elképzelt jövő fontos elemeként elképzelt Shaqiri nem jött be végül, és miután mindent megnyert, Kroos is odébbállt, satöbbi.
Viszont Guardiola még egy csomó mindent ki szeretne próbálni ezzel a csapattal, mert mocskosul élvezi, hogy a szezonban maximum hat-hét tavaszi meccsen van ennek igazi tétje, mert már megint top3-as klubnál csinálhat bármit, ami jólesik. Nehéz érvelni mellette, de szerintem ő még ezt a Bayernt szeretné csúcsra járatni, a következőt nincs kedve felépíteni – márpedig ez a Bayern nagyrészt ettől a négy fazontól olyan, amilyen.
A következő, amiben már nincs Schweinsteiger és Lahm, teljesen más lesz.
Szeretni fogjuk azt is, nyugi.
------
*Nagyjából annyit jelent az idézet, hogy fantasztiikus házam és iszonyú sok pénzem van, a világ legjobb klubjában játszom, meg még híres is vagyok, de ez az egész semmit nem segít abban, hogy jobb futballista váljon belőlem, szóval másfél évnyi játéklehetőségért oda is adnám az egészet.
