Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Közhelyszótár

Úgy kellett nekünk ez a meccs a felkészülési időszak közepére, mint Brenonak a gyufa a lakásában, de ha már itt van, nézzük mit lehet kihozni a helyzetből. Többnyire egy kellemetlen, leginkább a moszkvaira hasonlító meccset, ha meg az eredmény is hasonló lesz, akkor csak örülünk, mint Vincent.

Címkék: Sahtar, kommentfogó



5

2010. február 10-én, azaz pontosan öt évvel és egy nappal ezelőtt lépett először tétmeccsen pályára a nagycsapatban David Alaba.

Az Ember, aki mind az ötünk lányát magáévá teheti és mi fogjuk megköszönni.

Bár a klub Instagram-oldala azt a látszatot kelti, mintha az ukrán pusztító helyére cserélték volna be, de ez nem igaz, mert Lell volt az, akit váltott.

Címkék: Alaba, gombócatorkunkban



Rögzítve a legfontosabb tényt: közel két és fél évtized után magyar edző ült le egy Bundesliga-csapat kispadjára, ugyan jelenleg még csak ideiglenesen, de meglepő lenne, ha a tegnapi mainzi győzelem, és a kalkulálható Freiuburg elleni pont után nem Dárdai Pali vinné végig ezt a tavaszt a Herthavál.

Próbáljuk ezt az egyelőre értelmezhetetlen információt a lehető legpozítvabban és reálisabban kezelni, de mivel én még a bilire szoktatás időszakában voltam mikor a korábbi Bayern-edző, Csernai Pál -szintén Berlinben- edzett egy topligás csapatot, így azért megpróbálunk majd erről kicsit beszélni, mert korábban ehhez hasonló témát maximum science fiction-ben dobhattunk fel.



...ma azzal tudunk a legtöbbet segíteni, ha elverjük a svábokat, mint szódás a lovát.

És bár eddig sosem volt szempont, hogy Klopp mitől fogja jobban érezni magát, de ezek a napok úgysem az érzelmek állandóságáról szólnak.

Ha megint ugyanaz a töketlen játék lesz, akkor bemegyek és kivágok mindenkit, aztán elmegyek szánkózni.

Ők a mai felelős szerkesztők:

 

Our line-up for #VFBFCB. #packmas #MiaSanMia

A photo posted by FC Bayern Official (@fcbayern) on

 

Címkék: Stuttgart, GECI, kommentfogó



Ulival készítettünk egy ilyen bajnokságot, egy Bundesliga méjetűt, oszt azt köllött, az kő', azon gyakorótam.

Felkészül London, Madrid, Barcelona.

Címkék: Wolfsburg, Bundesliga, kommentfogó