Nincs tovább, végérvényesen megöregedtem, most már nem csak a nagy öregek, hanem a velem egykorúak is visszavonulgatnak. Most éppen Lahm. Bizony, a pici Lahm, a legkisfiúasabb arccal megáldott világklasszis, a jobb oldal fáradhatatlan szélsője, a 2006-os világbajnokság nyitótalálatának bombázója, meg úgy általában ő az egyedüli a földön, akit sehol nem utálnak.
Szerencsére a főkefe és a közútkezelő áldásosabban harcol a hó ellen, mint a spanyol adóhatóságok Xabi apó ügyében, így egyrészt Senor Passgenauigkeit marad a szabadba és az év végi prémiumait sem foglalta le előre a hispán NAV, másrészt van idő elmélkedni a világ nagy dolgain és Hummels haján.
2016 véget ért Boatengnek, miután a hónap elején összeszedett vállsérüléséről kiderült, hogy igazából egy szakadás, így kés alá kell feküdnie. A gyógyulási idő HWMW óvó tekintete mellett sem lehetne kevesebb, mint 6-10 hét, így nem csak a hátralévő két meccset hagyja ki, de a komplett felkészülést Katarban, és a tavaszi kör első meccseit is.
Januárban a comizma szakadt el, az Eb-n izomproblémák és húzódások a másik lábában, a rosztov ellen húzódás... és tessék, már be is jelentkezett megint a következő gyógykezelésre és ezzel együtt a Stubimackó emlékéremre.
Az a helyzet, hogy nem tudom, hányadán állok Carloval. Vagy csak elbalfaszkodta az ősz közepét, vagy értesítették egy olyan világmeretű szabadkőműves összeesküvésről, amiről mi itt, ebben a lángoktól ölelt kis országban nem is sejtünk semmit, de elég érdekes lesz a hétfő delünk, az biztos.
Így áll fel ma a csapat, Boa a keretben sincs, a falat kenyér szerepét játszó Vidal viszont már legalább csere, ahogy a két feláldozható is. Holger sehol.
Müller meg megy a szélre, ez van.
Persze kit érdekel, amikor
