Részben nagyon is kapcsolódik ez a poszt a ma esti mérföldkőhöz, és nem csak amiatt, mert kiderülhet az is, hogy minden sora baromság, hanem a valóság közös észlelést illetően is fejlődhetünk. De persze csak akkor, ha nyitottak vagytok.
Úgy látom, sokkal több stresszt engedünk be közös mindennapjainkba, mint szabadna.
Tényleg csak egészen röviden szeretném behajítani középre az utóbbi idők népharagjára utaló megjegyzésemet, miszerint:
kisbarátaim, ti nem értitek Carlót.
Nem csoda, hogy nem értitek, mert az öreg egészen másként látja önmagát, a csapatot, a célokat, szinte mindent. Tehát nem úgy, ahogy mi. Ez nagy kár, mert a miénkben több lenne a logika.
Kár, hogy ez kurvára mindegy, mert ő az edző, haha.
Illetve Carlo nem edző, ő egy kalandor, aki mástól jön izgalomba, mint az átlagember vagy éppen az átlagedző. Mindig Antonio Carluccio jut róla eszembe, és nem csak azért, mert az egyik a másik húsz évvel későbbi kiadása, hanem mert ő kb úgy bánik az étellel, mint ahogy Carlo firkálgathatja a felállásokat meccs előtt.
Értelemszerűen nem tudom bizonyítani, de meggyőződésem, hogy Carlo és Kalle között volt anno egy utolsó találkozó, ahol mindent tisztáztak. Ezen a mérföldknek számító megbeszélésen inkább Carlo volt jó alkupozícióban, ugyanis ő diktálta a feltételeket. Látszólag persze nem, de amikor még egyszer, utoljára átvették a szempontokat, Kalle már nem nagyon tudott kimozogni semmit. Ez egy olyan beszélgetés lehetett, ahol mi valószínűleg üvöltöttünk volna, ha valami furcsa módon hallhattuk volna őket, de nyilván nem hívott meg egyik csirkefogó sem.
Úgy képzelem, itt Carlo újfent rákérdezett, hogy akkor ugye a BL számít prioritásnak, nem az otthoni királykodás. Kalle erre feszengve mondhatta, hogy Ja, aber... csak hát az aber után már nem tudott Carlo szemébe nézni, és inkább csak sóhajtott. Mivel valójában ő diktált, Carlo tovább rázta a pofonfát, és azt is megkérdezte, hogy ez alapján ugye elég lesz, ha a bajnokságban majd ahogy esik, úgy puffan. Kalle homlokáról az izzadtság ekkor már a szemébe folyt, csípte is rendesen az a sós genya, ezért inkább meg se szólalt, csak indokolatlanul sűrűn pislogott és bólintott.
Talán volt egy pont, ahol Kalle mégis megpróbálta másfele tolni az indokolatlanul kínos beszélgetést, talán még a homlokát is ráncolta, de mindez annyira szánalmas lehetett, hogy inkább felhagyott vele, mert mocskosul félt, hogy a kegyelemdöfést is megkapja majd a "mindegy, hogyan kúszunk be a döntőbe, ugye?" kérdéssel.
Ettől a kértéstől Kale nagyon félt.
Mert nem, nem mindegy, de ha bekúszunk, akkor mindegy. Kalle is inkább utólag tudja megmondani, ami érthető, mert úgy kisebb eséllyel téved.
És most akkor mi lesz ebből, kérdezed te, a jámbor olvasó, s teszed ezt joggal.
Carlo szórakozása, az lesz.
Az olasz öregembert nem érdekli a bajnokság, a BL is csak addig, amíg meg nem nyeri, bár ez utóbbi nem egy túl nagy okosság, én is csak addig álmodozom Strunz feleségéről, amíg el nem hagyja értem Effenberget.
Egyre kevesebb errefelé a normális figura, plána, ha a padra is engedik odaülni.
Guardiola szerelmes volt abba a gondolatba, hogy imádni fogja őt mindenki Münchenben, ezért teljesen rácsavarodott az állandó triplázási kényszerre. Ennek megfelelően utáltuk is, mint a szart, pedig ő onnan indult ki, hogy a legkönnyebbel kezdi, laposra ver mindenkit a bajnokságban, aztán koncentrál azon a két éles meccsen a kupában, és végül megpróbálja a BL-t is, hátha. Azt nem viselte volna el soha, ha nem nyer semmit, hiszen aki szerelmes önmagába, aki képes úgy önkielégíteni a tükör előtt, hogy vaksötét van a szobában, annak muszáj megkapnia a napi adagját saját magából és a saját maga iránt lelkesedő droidokból.
Carlo máshonnan közelít, és ahogy a reatrdált katalán majomkodása is messze áll tőle, úgy a biztos oldalról való közelítés is. Adná magát valami olyan analógia, hogy valószínűleg a szüzességét is egy apáca seggében veszítette el, mert éppen az tűnt a fordított útnak és akkor uncsinak tűnt a sablonos verzió. De mivel ebben nem vagyok biztos, inkább elengedem.
És van még egy dolog, ami Carlo megértéséhez fontos:
egyetlen szezonban gondolkodik.
A félreértések elkerülése végett: a jelenlegiben.
Egyáltalán nem érdekli, kap-e második esélyt, ahhoz ő már öreg, sokat látott, ezért kicsit sem motiválja, hogy jövőre is itt lehessen. Néha szerintem azt se tudja, melyik klubnál dolgozik. Nem is fontos ez, neki tuti nem. És neki az sem fontos, hogy nekünk viszont fontos lenne, hogy fontos legyen neki.
Az viszont baromira szórakoztatja, hogy játszik, grammra pontosan kiszámolja, hogyan lehet meg éppenhogy a legjobb verzió.
Legfejlebb nem lesz belőle semmi, nagy ügy.
Amikor a múltkor azt mondta, hogy pont úgy verné meg az Arsenalt, ahogy az Ingolstadtot, kiborult mindenki, pedig.
Végre egy őszinte ember, bazdmeg.
Kurvára elegünk van a mellébeszélésből, aztán egyáltalán nem tudunk mit kezdeni azzal, ha valaki tényleg belemondja a kamerába, amit gondol.
Eier. Fans brauchen Eier.
És hát ki az a barom, aki nem írná alá ma estére a hazai kettő-nullt, ugyebár.
Nyilván nem túl jó kilátás ez, csak hát egy kurva szót se értene abból, amit magyaráznál neki az ingolstadti borzalomról, Azt, hogy ezekkel a fentiekkel ki mennyire tud együtt élni, pont nem fontos neki.
Mindenesetre ha az öreg így is bajnok lesz, és bekúszik a cardiffi döntőbe, akkor az összes ingolstadti perc szenvedése átalakul egy fantasztikus tervvé.
Még Kalle fejében is.
