Nyilván semmilyen kapcsolat nincs a címben használt analógia és a valóság között, főleg a régmúlthoz nincs köze, egyszerűen csak ez jutott eszembe arról a pillanatról, amikor utólag győzködjük magunkat, hogy összességében igenis nehéz volt ezt összehozni.
Hurrá.
Amúgy aki erdei iskolában nem csinált hülyeséget, az szégyellheti magát.
Nem az a baj, hogy a meleg katalán filmrendező (by mocsing) nem úgy muzsikált, mint az irigyelt falzett ének.
Nem az a baj, hogy kasztrálnám, és két golyóját a tenyérbemászó pofájába tolnám Karl-Heinz Rumeniggének.
Nem az a baj, hogy egy kimmichnyi engesztelő bűnbocsánatot vásárolt az a fasztarisznya.
Nem az a baj, hogy nem vált el már tegnapelőtt a bűnös testétől minden egyes nyakizma.
Nem az a baj, hogy még így is éppen eléggé gyűlölöm, tűktől vérző végbelét szívesen nézném fémkeretes tükrökön.
Nem az a baj, hogy képzetemben hetedíziglen kitörlöm, miközben a halál dalát kedvesen a bajszom alá dünnyögöm.
Nem az a baj, hogy Vidalból így olyan vezér lesz, aki susugósba öltöztetett szívvel indul le a falusi diszkóba csapatni, veretni.
Nem az a baj, hogy a második olyan Mariót veszíthetjük el, akit megtanultunk feltételek nélkül, akár viszonzatlanul is szeretni.
Nem az a baj, hogy a spanyol és német futball elképzelt légyottja és házassága helyett argentin tangót járnak a Säbeneren tinók, s latinok.
Nem az a baj, hogy emiatt annyira gyűlölöm a klub egyik legendáját, hogy álmomban köpök rá, szájában landolnak a mérgezett galacsinok.
Nem az a baj, hogy mocsingnak igaza lett, klubunk kortárs katalán kézben csak önmegvalósítás, vízibalett:
DE! EZ a baj. Az a BAJ.
Vannak dolgok, amik önmagukban minden segítség, ráhatás nélkül állva tökéletesek, nem kell hozzátenni semmit, mert egyszerűen felesleges. Ilyen például Mario Gomez felsőteste, a True Detective első évad, a tripla szezonja vagy épp mocsing számára Csisztu Zsuzsa mellei. Ezen ritka jelenségek közé tartozik a South Park mind a tizenkilenc (!!) évadja, ami bármilyen szögből, időpontban, korszakban nézve a sorozatok alfája és omegája. Nem túlzás azt állítanom, hogy a baráti köröm bibliájaként funkcionál, terminológiája beépült a mindennapi beszédünkbe, már rég nem a Deákon találkozunk, hanem Sodosopanál, vásárolni már csak a Whole Foods-ba járunk a Tesco helyett, de ha gyors kajára vágyunk, akkor is az Ezredesnél kötünk ki.
Így került a képbe Pepi, akinek néhány emlékezetes megmozdulására is jutott egy-egy South Park-jelenet. Ezzel szeretnénk elbúcsúztatni a korszak legmeghatározóbb filozófusát, akit kedd este végleg eltemetünk.
Istenem, remélem nem jön vissza...
Még Müller is kezd, hogy ne tudjatok nyivákolni.
Aggodalomra semm ok, a 'Gladbach ellen szinte mindig tarol a filozófia.
Természetesen ez a posztcsökevény is Németország első számú Bieber-hasonmásáról szól majd, de azért fontos megemlítenem, hogy amíg a kispesti Göcce verte már meg a Vidit ezen a tavaszon, addig a német egyelőre csak azért kopogtat Uli (végre, bazmeg, végre) cellájának irodájának ajtaján, hogy kihisztizzen magának egy olyan csapatot, ami nem az Arsenal.
