Most, hogy már az első távozó és az első igazolás is megvan Weiser, illetve Ulreich személyében, ráadásul tegnap kiderült, hogy Patrick Helmest sem látjuk többet futballpályán, mindezek tetejébe megúsztuk a tunéziai pofazacskókat, vitathatatlanul beléptünk az egyik kedvenc fázisomba: itt az ideje a közös hardcore trollkodásnak.
Úgy tervezem, együtt majd megmondjuk, ki illene még a töki-takába és kinek nem kéne ezzel a passzolgatós sztorival hobbiszintnél mélyebben foglalkoznia, miközben tét nélkül tudunk olyan felállásokat hörögni a kommentmezőbe, ahol még Götzének is van hely.
Az elkövetkezendő szezon legfontosabb kérdése, hogy Kalléék elkezdik-e a generációváltásos sebtapasz-tépkedést, vagy inkább még egy kicsit várnak, így eltolva a népszerűségvesztést, és hogy a meleg húggyal töltött sörösdobozok napi rendszerességgel landoljanak a Q7-es szélvédőjén.
Mihez kezdünk, ha elmegy Bastian?
Mindenekelőtt nem hagyjuk magunkat lehiggadni, belevizelünk egy Paulaneres dobozba, aztán autóba ülünk; de vajon utána mi történik majd, fiatal barátaim, ez itt a kulcskérdés.
Vélhetően elkezdünk egy olyan játékot, amiben három főszereplő van: Höjbjerg, Gaudino és Kimmich, a moderátor pedig a végén a győztest magával viszi a Citybe még az is lehet, hogy ehhez a részéhez pont ért. Nem tévedünk nagyot, ha azt tippeljük, ők most mindhárman felfújják az arcukat és nem tisztelve se istent, se embert próbálnak meg minél több játékpercet kipréselni a katalánból.
Fogalmam sincs, hova vezet ez majd, jó esetben legalább egyről kiderül, hogy ez itt az ő szintje, rosszabb esetben meg lesz cserealap a Draxler-manővernél, ami persze tök más dimenzió, ugorjunk is.
Vicces amúgy, hogy Gaudino 18, Höjbjerg 19, Kimmich pedig 20 éves, mégis a két fiatalabbnak van bundásegyes tapasztalata, utóbbinak meg csak kettes. Nyilván nem számottevő a korkülönbség, de egyrészt ebben a korban ez elég csalóka, másrészt a dánnak például már biztos nem remeg a lába egy BL-meccsen, ami jelentős versenyelőny is lehet még, ha oda jutunk. Jogos, én írtam róla, hogy Can-hoz hasonlóan ő is megbukott, de most én tapsikolok örömömben a leghangosabban, hogy jön vissza.
Az utóbbi napok hírei alapján egyre valószínűbb, hogy Schweini elmegy Manchesterbe, ahol ismét Lajossal dolgozhat, és ahol végre-valahára lesz egy csapattárs, aki minden tekintetben rondább, mint ő.
Amennyiben így lesz, fájni fog. Érdemes felkészülni rá.
Csak simán szarul érzem magam, ha arra gondolok, hogy ezt senki nem gondolta végig.
Ezzel szemben viszont egészen belülről jön a félelem, hogy ez pontosan így volt megtervezve a dán kölcsönadásával és a _mindenhol hasznos_ Xabi apó megtartásával. Alonso persze megér még pár mondatot, mert ő egy katasztrofális zsákutca lett tavaly, és – jogos önvédelemből – isten bizony nem úgy tekintek rá, mint akit elcseréltünk Kroos-ra.
A végtelenül szomorú kérdés sajnos még mindig aktuális: mi a rosszabb, ha tízmillió eurót keres az egyik cserénk, vagy ha csak azért játszik, mert ekkora a fizuja és akkor a bránere is megnő és a nagy bránereket padoztatni nem szabad, mert a túlméretes barlangos testek ezt egyszer kilobbizták?
Guardiola számára tulajdonképpen egyetlen út van Alonsoval kapcsolatban, minden más egyéb megoldással csak hergeli a népet és még nevetségesebbé teszi azt az urbánus legendát, miszerint legalább minimálisan fejlődőképes. Sokat nem szabad várni tőle, mégis csak Götze a legprofibb profi, akit valaha látott, ám Alonso ügye védhetetlen lett, a totális kapufa döglötten született állatorvosi lova, ami akár befelé is pattanhatott volna, de alaposan megnézve a visszajátszást, inkább csak a hálótartó vasat súrolta.
A másik út végén ott áll ő, az edzősködés Széles Gábora, aki félrerpivatizált Ikarus-gyárként lengeti a soktrófeás szezont, amely csodát persze éppen most ismételi meg ásítozva valaki, aki még az utóbbi hamincöt év messze leggyengébb Serie A-jában is akkorát bukott, hogy a Tiberis partja adta a másikat.
Bastian távozása mellett még egy dolog nagyon esélyesnek tűnik idén, ez pedig egy nehézsúlyú igazolás lehet, amiről annyit tudni, hogy Bale a legelején is csak viccnek volt jó, ezen kívül Di Maria sajnos biztos nem, de Bruyne idén sajnos szinte biztos nem, Sterling aligha, Griezmann pedig talán jön.
Teljesen reális, hogy ebből a halmazból a végén Calhanoglu-t dobja ki a gép, viszont higgyetek nekem, erről jobb, ha nem nyitunk vitát, mert én nagyon bírom a törököt, ebből adódóan mondjuk Bellarabitól vagy Herrmann-tól elég agresszív lennék. Az mindenesetre nyilvánvaló, hogy szélsőt venni kell, történjék bármi, akkor is, ha Kalle durcázni fog, ne adj isten rá kell csörögni Heldt cimborára és a másik nie zum fcbayern csávó után érdeklődni.
Lazán kapcsolódik, de nekem van egy álmom, és ebben az álomban több olyan meccset nem kell végignéznem, ahol Lahm próbálja elpantomimezni a jobbszellőt. Olykor úgy érzem, egészen közel járunk, még akkor is, ha jelen pillanatban az elérhető spílerek és Kalle malacperselyének relációjában egy Ntep nevű mosolygós néger látszik a legkisebb közös többszörösnek, amitől már most teljesen izgalomba jöttem, mintha csak Daniela Löw olajozná a hátamat húsos ujjaival.
Bízva a mendemondák valódiságában, kijelenthetjük, hogy védőt is venne a Lelketlen, elsősorban – a Rafinhát állítólag bármikor eltiporni képes –Darmiant, másodsorban pedig Bonuccit olvasni mindenfelé, utóbbinál persze rögtön hozzá is teszik, mennyire nagyon szeretné Benatiát az Inter. Rohadjak meg, nem látom a különbséget Bonucci és a marokkói között, ellenben feltűnik, hogy akkor ezek szerint mindenki faarccal nézné végig a huszonnyolc millió euró átutalásával megszerzett védő távozását az első szezonja végén.
Tudom, Bartra lesz a megoldás, tudom. Nemrég láttam egy komolynak tűnő Bernat oder Alaba szavazást, hogy melyik a jobb.
Amúgy csatárt is le kellene akasztani valahonnan, ha Pizza nem kap még egy évet, de ez annyira unalmas, hogy ide még pletykák sincsenek. Remélem, valami írástudó lett a másodosztály gólkirálya.
Valaki mondta nekem a múltkor, hogy most nyugodtak lehetnek a Bayernnél, mert a sérüléseket tekintve még egy ilyen megbaszott szezon úgyse lesz, csak jobb jöhet, tehát elég szinten tartani a keret mélységét és az álmok karnyújtásnyira kerülnek.
Egy biztos, Thiago és Martinez idén nem lehet sérült, nekik állandóan játszaniuk kell, már csak azért is, mert évekre előre ellőtték a kreditjeiket. Ráadásul nekik kulcsszerepük lesz abban, hogy haladjunk előre az úton. Ez az út ugyan a saját faszuk körül pörgő Rafinhákkal, idegbeteg módjára rohangáló, veszettük lihegő Bernátokkal és tehetetlenül forgolódó Dantékkal van kikövezve, de az alagút végén a fény egy helyére visszakerülő Alabát jelez, aki végtelen nyugalommal konstatálja, hogy a túloldalon Lahm hozza jobbunkóban azt a szintet, amit hosszú évek senki nem tud. produkálni. Esetleg Bartra, talán ő a másik, aki képes rá.
