Nem az a baj, hogy a meleg katalán filmrendező (by mocsing) nem úgy muzsikált, mint az irigyelt falzett ének.
Nem az a baj, hogy kasztrálnám, és két golyóját a tenyérbemászó pofájába tolnám Karl-Heinz Rumeniggének.
Nem az a baj, hogy egy kimmichnyi engesztelő bűnbocsánatot vásárolt az a fasztarisznya.
Nem az a baj, hogy nem vált el már tegnapelőtt a bűnös testétől minden egyes nyakizma.
Nem az a baj, hogy még így is éppen eléggé gyűlölöm, tűktől vérző végbelét szívesen nézném fémkeretes tükrökön.
Nem az a baj, hogy képzetemben hetedíziglen kitörlöm, miközben a halál dalát kedvesen a bajszom alá dünnyögöm.
Nem az a baj, hogy Vidalból így olyan vezér lesz, aki susugósba öltöztetett szívvel indul le a falusi diszkóba csapatni, veretni.
Nem az a baj, hogy a második olyan Mariót veszíthetjük el, akit megtanultunk feltételek nélkül, akár viszonzatlanul is szeretni.
Nem az a baj, hogy a spanyol és német futball elképzelt légyottja és házassága helyett argentin tangót járnak a Säbeneren tinók, s latinok.
Nem az a baj, hogy emiatt annyira gyűlölöm a klub egyik legendáját, hogy álmomban köpök rá, szájában landolnak a mérgezett galacsinok.
Nem az a baj, hogy mocsingnak igaza lett, klubunk kortárs katalán kézben csak önmegvalósítás, vízibalett:
DE! EZ a baj. Az a BAJ.
Az a baj, hogy hol zsarnokság van, ott zsarnokság van, nemcsak a rondóban, nemcsak a céltalanul beívelt labdában, a fényhélix áldásában, szent labdabirtoklásban.
Az a baj, hogy már megint meghalni megyünk fel a pályára, pont úgy, mint amikor a magath sakknagymesternek gondoló Félix vezető edzőshitnek látszott nálunk.
Az a baj, hogy már megint rögeszmékért halunk, de válaszokat nem kapunk, pont úgy, mint amikor Aloysius Paulus Maria van Gaal vezetőedzősdit játszott nálunk.
Az a baj, hogy az ego mindig is megölte a futballt, mint amikor Peter egy nagy Gaal volt a Family Guy-ban, és a zsidó Superman megölte a néger Loist, mert náci Batmannek volt öltözve az ír Gaalloweenkor, migiri.
Az a baj, hogy most sem nevetek, mert itt sincs se vicc, se játékosság, de valódi érték se nagyon, csak juego de posición meg az üresség észbántó exagerációja, a nyáj csak béget, megy a mimikri.
Ez a baj. Hal zsarnokság van, ott mindenki halszem a láncban, belőlem is bűzlik, árad.
Ez a baj, Pep! Belémhasít a rapszódia, testet ráz a hidegláz, ki nem űzik, el nem fárad.
Lidércnyomás, három esztendőnyi folyamatos kopás, rémek. Mondanék ilyet egy párat:
Toni Kroos, a Real Madrid támadó középpályása a bal pipába tűzi, átszakít minden gátat.
Götze profizmusa páratlan, posztja ugyan nincs, de pocakja formás, csillaga mindent áthat.
Xabi Alonso, a megfontoltan söprögető kincs a támadást fűti, utolsó emberként cselez, átad.
Schweinsteiger, a Manchester United játékosa a cipőjét fűzi, hogy basznád meg édesanyádat.
Baszd meg, évekre kibéreltük neked a tűzpiros kabriót, a Ferrarit! Vörösen hagytuk diplomád, faiskolával nem rontottuk, veretes curriculum vitae-d indokolatlanul makulátlan, virít.
Voltál "mindent megnyerő", voltál te kibaszott Shoemaker mega Jean Todtja, császárszalonnás pirítóssal rántotta, mégis úgy vezeted, mint borvirágos tót a Fiatot, baszd meg.
A nihil stációi még vagy két hónapig biztos napi rációink maradnak.
Annihiláció, Benny Hill módra sem hozhat már vakációt. Marad, na.
Az a baj, Pep, hogy magam is zsarnok, magam is zsarnokság vagyok.
Az a baj, Pep, hogy mocsingnak lett igaza, nem kicsit, hanem nagyon.
Az a baj, Pep, az a bajom, hogy Rafinhát megszerettem, de Bernatot aligha tudom, azt soha! Tele vele minden faszom.
Az a baj, Pep, az a bajom, hogy még nem baszott meg tégedet egy tele taliga kanosra untatott nagyfaszú aprómajom.
