OLVASTAD MÁR?
 
Majd azután
Az odáig nyilvánvaló, hogy a Bayern elmúlt öt évével nehéz lenne elégedetlenkedni, amennyiben az eredményekre fókuszálunk, márpedig az egy versenysport, tehát arra. Nyilván tele volt egy csomó olyan eseménnyel, amit adott esetben azóta sem lehetett megemészteni,...
 
Kellemetlen kérdések szezonkezdéshez
Mielőtt még bárki bármit mond, szögezzük le, hogy lófaszt sem tudunk egy csomó mindenről, de rögtön tegyük is hozzá, hogy ami szar volt tavaly, az előreláthatólag nem fog megjavulni idénre a büdös nagy semmitől. Nem tudom, mi lenne a jobb, ha Niko, a sikerkovács...
 
Már az sem érdekel, miért nem érdekel
Bár sose szerettem keverni a két blogot, de mivel a Gastarbeiter sajnos hősi halált halt, kénytelen vagyok ide leírni, hogy mennyire semmi kedvem nincs felsorolni, mit kéne változtatni a német válogatott kezdőcsapatán annak érdekében, hogy ne égjen még egyszer akkorát,...

Amikor még a mostaninál sokkal fiatalabb voltam és az általam szarba se nézett, végtelenül károsnak tartott magyar oktatási rendszer egyik kiváló intézményébe mentem be minden reggel, hogy eljátsszuk az edukáció és nevelés tengelyre felfűzött bohózatnak ezt a szánalmas paródiáját, szóval akkoriban néha előfordult, hogy a tanórának csúfolt, félidő hosszúságú akármiről a tanár kiküldött, és olykor-olykor bizony nem a teljesen elfogadhatatlan viselkedésem miatt tette ezt , hanem valami egyéb, a polgári középosztály számára is akceptálható indokkal. Ilyenkor jobb esetben emeletek között kellett elvinnem valamit A-ból B-be, amit természetesen a lehető leghosszabb idő alatt szándékoztam megtenni, mert erős volt bennem az érzés, hogy minél kevesebb időt töltök azokkal az emberekkel, akik a tábla előtt állva a a frusztrációjuka vezetik le rajtam, annál több lehetek még ebben a rongyos életben. Ebből adódan mindig úgy lépcsőztem, hogy felfelé kettőt fel, egyet le, lefelé meg fordítva, aztán persze büfébe is elmentem, belül pedig diadalmasan hörögtem, hogy gecire kibasztam velük, holott mindenki boldogabb volt egy kicsit, mert nem hiányoztam semelyik óráról egyetlen tetves másodpercig se. Tudom, mindkét fél kíméletlen kritikája, ahogy szokták volt mondani.

Erről a kéretlen vallomásról két dolog jut eszembe, pontosabban fordítva volt ez, hovatovább, mindkettőben szerepel Ribéry és ami mögötte van, ám ezúttal nem ébenfekete Dávidunkra meg az általa produkált, Jupp-központú hullámvasútra gondolok.

ribéry gumikesztyű kenegetni_a_szart gyáva búcsúszezon

 

Magam sem tudom, mit lenne érdemes kiemelni Ribéry vergődése körül, ha nem akarunk feltétlenül evidenciákra pazarolni karaktereket, azonban egyszer mégis körbe kéne együtt írni a kellemetlenségi együtthatót, ami most van, és nem azért, mert jólesik, hanem csak az íze végett.

Általában a klubikonok búcsúmeccset kapnak.
A Ribéryhez fogható legendák viszont búcsúszezont, bazdmeg.

Búcsúszezonokat, tudom, ha már kimondjuk, akkor ne szépítsük.

Ebben a pillanatban tök felesleges sorolni azokat, akik rettegnek letépni a ragtapaszt és inkább hagyják bepállani a sebet, csapkodhatják a faszukra a wc-deszkát bármelyik Helene Fischer-sláger ritmusára, idén ez már nem segít se a csapaton a nyolc között, se Ribéry örökségén, ami lassan úgy leépül, mintha tényleg a Fradiban játszana.

Amíg az örökösnek kikiáltott Coman egészséges volt, lehetett gumikesztyűben kenegetni a szart a fokozatosságra hivatkozva, és hiába volt büdös ez mindenkinek, pillanatnyilag mégis kényelmesnek tűnt.

És addig se kellett válaszolni arra a kérdésre például, hogy miért lennénk hátrébb, ha most Gnabry és Coman váltogatná egymást. Az mondjuk könnyen elképzelhető, hogy csak tizenhátom pont lenne az előny a bajnokságban, viszont így csak a messze legkellemetlenebb hozadékot említettem.

Múltkor megkérdezte valaki tőlem, hogy igazából mi a problémám állandóan Ribéryvel, a bajnokságban elég ő is a sok szefós ellen, a BL-ben meg még nem láttuk komoly ellenfél ellen, ami annyira tökéletes félreértelmezése a problémának, hogy akár tapsolni is lehetne hozzá. Nyilván nincs tökéletes futballklub, nincs tökéletes klubvezető és hibátlan klubfilozófia is legfeljebb elméletben létezik, de

a jelenlegi sorminta Hoeness megöregedésének mementójaként pont azt köpi szembe, amire itt büszke lehetett mindenki.

Gondolok itt arra, hogy sose lépett úgy előre a klub, hogy közben máshol meg ugyanabban leépült. Biztos nem volt mindig perfekt a megvalósítás, de a koncepciót láttam. Ebben most annyit látok, hogy kettőt fel, kettőt le és így büfébe se lehet elmenni, és amikor kicsöngettek, majd rajtunk röhög mindenki.

Ribéry pozíciója a klubnál, meg az egész, ahogy kezelik (azaz nem kezelik) a kényes helyzetet, több fontos kérdést is felvet, amelyek között teljesen lényegtelen elemként veszik el a mennyiért veszünk majd szupersztár szélsőt és ha igen, akkor miért nem drágábban, hiszen illene lépést tartani Guardiolával.

Pénztől függetlenül semmi más nem történik, csak gyáva minden döntéshozó a klubnál, és úgy égeti el a picsába a francia kedvéért a leghasznosabb játékperceket, mintha nem lenne holnap, mintha nem lenne BL jövőre is, mintha pénzen majd úgyis meg lehetne mindent venni (LOL). Sokszor mondtuk már ezt a poént, de ennyire még sose éreztem, hogy csak egy elbukott fogadás miatt történhet így.

Legalább annyi biztos, hogy Tuchel és Streich (:D) is csak úgy vállalja el, ha ezzel feleslegesen nem terhelik alatta a rendszert, bár ezzel idén nehéz lesz vigasztalódni.

Majd a hazai dupla helyrerakja a kedvünket!

Címkék: ribéry, gumikesztyű, kenegetni_a_szart, gyáva, búcsúszezon

Még mielőtt osztanád a frankót meg az élest, figyelmedbe ajánljuk blogunk multimédiás tartalmait is.


comments powered by Disqus