Bár sose szerettem keverni a két blogot, de mivel a Gastarbeiter sajnos hősi halált halt, kénytelen vagyok ide leírni, hogy mennyire semmi kedvem nincs felsorolni, mit kéne változtatni a német válogatott kezdőcsapatán annak érdekében, hogy ne égjen még egyszer akkorát, mint Mexikó ellen.

Azt viszont továbbra is szeretném pixelekbe önteni, hogy biztos fájdalmas nézni azt az embert ott Kroos mellett, de Khedira csak szimplán teljesen átlagos abban, amiben a legjobb, és ezt úgy kell érteni, ahogy mondom. Nem tudjuk ugye, hogy miben jó, szóval ez így ül, ne olvasd el még egyszer.



Főleg azért, mert a Bayern mögötti német klubfutball egészen rohamos tempóban indult el a súytalanná válás útján, de egyébként azért is, mert a soha nem látott támogatottságot élvező Jupp Heynckes végérvényesen visszavonul, szóval ez a két tényező miatt a Német Kupa holnapi döntője maximum annyiban érdekes, hogy Európa-szerte megközelítőleg kettőszázötvennégy újságíró várja, hogy lefotózhassa Niko Kovac mögött az öreget és akkor meg is van a napi betevő előttem az utódom képaláírás, amely egyébként egészen mélyről jövő energiákat szabadít fel bennem, ilyenkor mindig igaz könnyeket sírok és habzik a szám. Jó, lehet, hogy nem minden nyelven ilyen furfangos szójáték ez, de a mi kiváló sportnapilapunk szakíróiban joggal bízunk mindannyian.

Meg hát ott van Neuer esete is, akit újra neveztek egy labdarúgó-mérkőzésre. Amikor ilyen utoljára történt, még Ancelotti volt az edző és sokkal frissebb volt Kassai nevű tornádó okozta pusztítás, reggelente hörögve ébredtünk és kanos gibbonokra építő, alpári átkokat szórtunk Etelka nénire innen, a távolból is. Sőt, akkoriban még kérdésesnek tűnt, vajon hosszabbít-e Ribéry és Robben. Szerencsére csak egy évvel tart tovább a ragtapasz letépése - több hús és szőr, meg bőr, meg apámfasza jön így le, de nem baj, legyen.



INB4 #KAÇa



Babaarcú kivégzőosztag



Amikor még a mostaninál sokkal fiatalabb voltam és az általam szarba se nézett, végtelenül károsnak tartott magyar oktatási rendszer egyik kiváló intézményébe mentem be minden reggel, hogy eljátsszuk az edukáció és nevelés tengelyre felfűzött bohózatnak ezt a szánalmas paródiáját, szóval akkoriban néha előfordult, hogy a tanórának csúfolt, félidő hosszúságú akármiről a tanár kiküldött, és olykor-olykor bizony nem a teljesen elfogadhatatlan viselkedésem miatt tette ezt , hanem valami egyéb, a polgári középosztály számára is akceptálható indokkal. Ilyenkor jobb esetben emeletek között kellett elvinnem valamit A-ból B-be, amit természetesen a lehető leghosszabb idő alatt szándékoztam megtenni, mert erős volt bennem az érzés, hogy minél kevesebb időt töltök azokkal az emberekkel, akik a tábla előtt állva a a frusztrációjuka vezetik le rajtam, annál több lehetek még ebben a rongyos életben. Ebből adódan mindig úgy lépcsőztem, hogy felfelé kettőt fel, egyet le, lefelé meg fordítva, aztán persze büfébe is elmentem, belül pedig diadalmasan hörögtem, hogy gecire kibasztam velük, holott mindenki boldogabb volt egy kicsit, mert nem hiányoztam semelyik óráról egyetlen tetves másodpercig se. Tudom, mindkét fél kíméletlen kritikája, ahogy szokták volt mondani.

Erről a kéretlen vallomásról két dolog jut eszembe, pontosabban fordítva volt ez, hovatovább, mindkettőben szerepel Ribéry és ami mögötte van, ám ezúttal nem ébenfekete Dávidunkra meg az általa produkált, Jupp-központú hullámvasútra gondolok.

ribéry gumikesztyű kenegetni_a_szart gyáva búcsúszezon

Címkék: ribéry, gumikesztyű, kenegetni_a_szart, gyáva, búcsúszezon