Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Leon, a profi

"Az edzőkkel felkészültünk a mérkőzésre, és megnéztük, hogy hol hagynak réseket, és aztán azokon a területeken tevékenykedtem. Örülök, hogy ez ma jól sikerült."

Címkék: A Jean Reno Menet



Danke Schweini!

Nincs felesleges szájtépés, nincsenek nagy szavak, emocionális töltet, trófeák felsorolása, kvázi nekrológ, de Schweini hazalátogatott, és ha már itt volt, kitüntették és elbúcsúzott az Allianztól és a szurkolóktól.



Mielőtt még bárki bármit mond, szögezzük le, hogy lófaszt sem tudunk egy csomó mindenről, de rögtön tegyük is hozzá, hogy ami szar volt tavaly, az előreláthatólag nem fog megjavulni idénre a büdös nagy semmitől.

Nem tudom, mi lenne a jobb, ha Niko, a sikerkovács (végre, bazmeg!!) olyan személyiség lenne, aki azonnal akar átmenni a falon, vagy inkább szépen építené a dolgokat a következő szezonra, ezt a mostanit meg elengedjük egy tisztességes szerepléssel (ami ugye egy paraszthajszállal sem több vagy kevesebb, mint a hazai dupla plusz egy negyeddöntő) és utólag szépen felcímkézzük valami szarral.

kellemetlen nem_kell_valaszolni sule_kiszarna_boatenget

És azt se tudom, hogy jó-e nekünk, ha ilyeneken gondolkodik az edző, már ha egyáltalán.

Ezeket, itt lent muszáj most kiírnom magamból, hátha kapok egy kis segítséget.

Címkék: kellemetlen, nem_kell_valaszolni, sule_kiszarna_boatenget



Bár sose szerettem keverni a két blogot, de mivel a Gastarbeiter sajnos hősi halált halt, kénytelen vagyok ide leírni, hogy mennyire semmi kedvem nincs felsorolni, mit kéne változtatni a német válogatott kezdőcsapatán annak érdekében, hogy ne égjen még egyszer akkorát, mint Mexikó ellen.

Azt viszont továbbra is szeretném pixelekbe önteni, hogy biztos fájdalmas nézni azt az embert ott Kroos mellett, de Khedira csak szimplán teljesen átlagos abban, amiben a legjobb, és ezt úgy kell érteni, ahogy mondom. Nem tudjuk ugye, hogy miben jó, szóval ez így ül, ne olvasd el még egyszer.



Főleg azért, mert a Bayern mögötti német klubfutball egészen rohamos tempóban indult el a súytalanná válás útján, de egyébként azért is, mert a soha nem látott támogatottságot élvező Jupp Heynckes végérvényesen visszavonul, szóval ez a két tényező miatt a Német Kupa holnapi döntője maximum annyiban érdekes, hogy Európa-szerte megközelítőleg kettőszázötvennégy újságíró várja, hogy lefotózhassa Niko Kovac mögött az öreget és akkor meg is van a napi betevő előttem az utódom képaláírás, amely egyébként egészen mélyről jövő energiákat szabadít fel bennem, ilyenkor mindig igaz könnyeket sírok és habzik a szám. Jó, lehet, hogy nem minden nyelven ilyen furfangos szójáték ez, de a mi kiváló sportnapilapunk szakíróiban joggal bízunk mindannyian.

Meg hát ott van Neuer esete is, akit újra neveztek egy labdarúgó-mérkőzésre. Amikor ilyen utoljára történt, még Ancelotti volt az edző és sokkal frissebb volt Kassai nevű tornádó okozta pusztítás, reggelente hörögve ébredtünk és kanos gibbonokra építő, alpári átkokat szórtunk Etelka nénire innen, a távolból is. Sőt, akkoriban még kérdésesnek tűnt, vajon hosszabbít-e Ribéry és Robben. Szerencsére csak egy évvel tart tovább a ragtapasz letépése - több hús és szőr, meg bőr, meg apámfasza jön így le, de nem baj, legyen.